15
Jan
Retail

A Wanzl HybridLoc digitális letéti zára gondoskodik az ügyfelek jobb kiszolgálásáról

A nyitott modulkoncepció egyszerű alkalmazás-integrálást tesz lehetővé

A Bitkom nevű digitális egyesület felmérése szerint Németországban az okostelefon-tulajdonosok több mint 50 százaléka már legalább egy alkalmazást letelepített valamilyen élelmiszerkereskedőtől. A felmérés szerint az ilyen alkalmazások hozzáadott értéke jóval túlmutat azon, hogy csupán akciókat hirdetnek meg. A bevásárlólisták vezetése, az árak összehasonlítása és az egyéni kedvezmények további hasznos előnyöknek számítanak azok számára, akik alkalmazásokat használnak. Amire még szintén lehetőség nyílik így, az a bevásárlókocsik használatba vétele – amennyiben a kereskedő a kiskereskedelmi szakértőnek számító Wanzl HybridLoc elnevezésű új, digitális letéti zárját veszi igénybe.

Adja magát, hogy a bevásárlókocsi használatba vételének folyamatát gyakorlati szempontból beépítsék az ügyfélélménybe. Ugyanis a bevásárlókocsi képezi az üzletben az első közvetlen érintkezési pontot a bevásárlók túlnyomó többségével, majd ezt követően is a legfontosabb társ a vásárlás során. A használatba vétel egy alkalmazáson keresztül, NFC-technológiával (Near Field Communication) történik. Rendszerünket tudatosan olyan nyitott modulként terveztük, amelyet külső felek alkalmazásaiba – pl. olyan kiskereskedőkébe vagy bónuszprogram-szolgáltatókéba, mint amilyen a Payback vagy a DeutschlandCard – is be tudunk építeni. Ezáltal a partnereink alkalmazásai jelentősen felértékelődnek, mivel így a vásárlóiknak egy további fontos szolgáltatást tudnak digitális formában kínálni” – magyarázza Raphael Ulrich, a Wanzl Digital & Electronic Solutions részlegének termékmenedzsere. A kereskedők így a digitális reklámokban elhelyezett, személyre szabott ajánlatokkal és bónuszakciókkal már azelőtt meg tudják szólítani a vásárlóikat, hogy azok ténylegesen belépnének az üzlet területére.

Emellett a kereskedők a bevásárlókocsijaik kezelésével és a vásárlóik bevásárlási szokásaival kapcsolatban is fontos információkhoz jutnak. Ugyanis minden egyes bevásárlókocsi pontosan nyomon követhető. Hol található pontosan az üzletben? Milyen gyakran használták? Mikor mennyi kocsit használnak? Az így összegyűjtött adatok alapján a kocsik karbantartásával és a ténylegesen szükséges bevásárlókocsi-mennyiséggel kapcsolatos intézkedési javaslatokat lehet kidolgozni. Ezenkívül az egész üzleten belül nyomon követhető a vásárlók útvonala és az üzlet egyes részein eltöltött idő. Ennek megfelelően középtávon következtetéseket lehet levonni a termékkínálat, a marketingkampányok vagy az eladótér általános kialakításának optimalizálására vonatkozóan. Sőt, a szokásos csúcsidőszakokra és az eseti jellegű nagyobb forgalmakra is lehet reagálni, ami a személyzet optimálisabb beosztásához és a pénztáraknál kialakuló hosszú sorok elkerüléséhez vezet.

Raphael Ulrich a HybridLoc egyik hasznos jellemzőjére is felhívja a figyelmet: „Habár a kiskereskedelemben gőzerővel zajlik a digitalizáció, sokan még mindig a hagyományos bevásárlást részesítik előnyben, illetve csak bizonyos intelligens funkciókat használnak. Azért, hogy a bevásárlókocsik terén egyetlen terméken keresztül mindenkinek ki lehessen elégíteni az igényeit, a HybridLoc klasszikus érmés és digitális letéti zárral egyaránt rendelkezik.”

A felhőalapú szoftverplatform, a wanzl connect® pedig a digitális funkciók egészét vezérlő irányítóközpontként működik. Az üzletmenedzsment, a leltárfigyelés, az elemzések és a javaslatok teljes mértékben irányíthatók a platformon keresztül. Ebből a célból az üzletben gyűjtött összes adat – a digitális érmés zárak adatait is beleértve – a wanzl connect® rendszerben gyűlik össze, és egy intelligens eszközön keresztül megjeleníthető, elemezhető és kiértékelhető. Mindemellett a wanzl connect® nyitott programozású, így más szolgáltatók digitális termékei ugyanúgy integrálhatók.
Sajtókapcsolat: