Krízis helyett kreativitás

Wanzl-történetek (8. rész)

Még azelőtt, hogy 2008-ban az amerikai nagybank, a Lehman Brothers becsődölésével végzetes módon kezdetét vette volna a bankválság, a Wanzl egy új építésű cégközpont létrehozásába fogott Leipheimben. Ezt megelőzően két stratégiai versenytárs is csődöt jelentett, és bezárták az üzemeiket. A vezetőség, de ugyanúgy a munkatársak körében is hatalmas lett az aggodalom: Hogyan lehet egyáltalán felelősséget vállalni azért, hogy ebben a rendkívül bizonytalan időszakban finanszírozni lehet egy ilyen beruházást? Már lehetett érezni a vihar előszelét, 2009-ben pedig a válság elérte a tetőpontját, és megbénította a világgazdaságot – mindezt aligha nevezhetnénk ideális keretfeltételeknek... 

De a vezetőség még ezekben a nehéz időkben is tanúbizonyságot tett az előrelátásáról és a merészségéről. Úgy döntött ugyanis, hogy a mélygarázs helyett további kiállítótereket alakít ki a tervezett kreatív központban lévő üzlet számára. Ez a döntés végül kifizetődött: 2010-ben a globális gazdaság ismét fellendülőben volt, az építkezés pedig befejeződött. A Wanzlnak ezekkel a reprezentatív helyiségekkel, amelyekben a vállalat története, gazdag termékválasztéka és innovatív szemlélete három emeleten került kiállításra, az egyes ágazatokon átívelően a teljes termékportfóliót sikerült bemutatnia. A sokoldalú termékkínálat jó benyomást tett a szerte a világból érkező ügyfeleknél, így a vállalat megerősödve lábalt ki a válságból. Ez a folyamatosan változó kiállítás ma már megkerülhetetlen a vállalat történetében. Itt kerülnek bemutatásra és szemléltetésre az új fejlesztések és üzleti területek, azt bizonyítandó, hogy a Wanzl kreativitása és mérnöki szakértelme messze túlmutat a tulajdonképpeni alaptermékén, a bevásárlókocsin. Aki nem hiszi, járjon utána...