17
Feb
Általános

Termékoffenzíva a Wanzltól

Intelligensebb és rugalmasabb kereskedelem

A megváltozott fogyasztói szokások világában már nem a helyhez kötött kereskedelem uralja a bevásárlás folyamatát. A Wanzl ezért a vásárlókat és igényeiket állítja a középpontba. A vevőközpontúság egyrészt az egyéni vevői igényeket szolgáló innovatív üzletformátumok kifejlesztését takarja. Másrészt viszont a kiskereskedelmi rendszereknek is alkalmazkodniuk kell. A digitális funkciók egyszerűen számos vevő bevásárlási szokásainak részét képezik, mivel közvetlen hozzáadott értékkel, például függetlenséggel, kényelemmel, és információkkal szolgálnak. A vevők egyben hozzászoktak ahhoz, hogy folyamatosan újabb vásárlói élménnyel gazdagodjanak. A kereskedők így az „aha-hatást” szolgáló új megoldásokkal mutathatják be és szállíthatják áruikat, és érhetik el ügyfeleik nagyobb mértékű kötődését.

A Wanzl a bevásárlókocsik evolúciójának hajtóereje. Az innovatív ScanTrolleynak köszönhetően a bevásárlás különösen gördülékenyen végezhető. Ehhez a szintén újonnan kifejlesztett EvoGrip fogantyúegységbe egy vonalkód-olvasó van építve. Az okos bevásárlókocsi egy alkalmazás segítségével kapcsolódik a vevő okostelefonjához. Ezt követően a bevásárlás során az összes terméket közvetlenül a kocsin le lehet olvasni, a rögzített termékek pedig tételesen és teljes árral is kijelzésre kerülnek az okostelefon kijelzőjén. A bevásárlást követően a vevő megerősíti a kijelzett értéket, a cikkek ára levonásra kerül hitelkártyájáról vagy bankszámlájáról, és egy QR-kódot kap a kijárati berendezés nyitásához. Még a bevásárlókocsik zárja is digitális, így a megfelelő aprópénz keresgélése immár a múlté. A vásárló okostelefonja és az elektronikus érmés rendszer az alkalmazáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz, a kocsit ki lehet húzni, és megkezdődhet a bevásárlás. A vásárlókhoz kapcsolódó szolgáltatások, például az aktuális ajánlatok vagy a bevásárlókocsi visszaviteléhez kapcsolódó jutalmak, például egy kupon a következő vásárláshoz, szintén az alkalmazás segítségével használhatók.

A Wanzl emellett árubemutató rendszereit is okosan alakítja ki. A Wanzl connect szoftverplatformba integrálva az „i” termékgeneráció digitalizálja az értékesítési felületet. A BakeOff i mérőcellás technológiájával teljesen újfajta áttekinthetőséget kínál. A töltöttségi szint és az eladások precízen rögzítésre kerülnek. Az így nyert adatok segítségével a kereskedők optimalizálhatják az üzlet háttérfolyamatait, minimalizálni tudják az eldobandó kenyér vagy péksütemény mennyiségét, és növelhetik nyereségüket. A beépített készletfelügyelet is különlegessé teszi a wire tech 100 i és YourTable Cool i változatokat. A polcok teljes kiürülést megelőző proaktív feltöltése jelentősen növeli a hozamot, az erőteljes márkákat képviselő kényelmi termékek pedig mindig „készleten” lehetnek, ösztönözve ezzel a spontán vásárlást.

A vásárlók önállóságának növeléséről a H21 információs terminál és a V21 pénztár-automata gondoskodik. Termékinformációk, üzleten belüli navigáció, receptjavaslatok, különleges ajánlatok – a H21 információs terminál elősegíti a vásárlóknak nyújtott tanácsadást. Nagyméretű multitouch felülete elegánsan jeleníti meg a kívánt információkat, a beépített olvasási és nyomtatási funkciók pedig lehetővé teszik a termékez kapcsolódó szolgáltatások megjelenítését. A V21 pénztár-automata közvetlenül a történések középpontjában tevékenykedik. Kuponok, mobiltelefon feltöltő- vagy ügyfélkártyák kiadóállomásaként hatékonyan tehermentesíti a pénztári személyzetet. Az interaktív menüvezérlés egyszerűen és felhasználóbarát módon vezeti a vásárlót a kívánt termékhez. Ehhez az egyes lépések könnyen érthető módon az áttekinthető 21 hüvelykes kijelzőn jelennek meg.

Vizualizálás, bővítés, átszerelés – rugalmas árubemutató rendszerek
Aki szeretné eladni termékeit, annak megfelelően kell bemutatnia azokat. Az új, áttetsző kialakítással bíró BakeOff display hatalmas érdeklődést teremt a friss pékáruk iránt. A vásárlók örömmel élvezik ki minden előnyét, különösen mert a finomságok könnyen hozzáférhetők, mégis optimális védelemmel vannak ellátva a robusztus higiéniai csapófedeleknek köszönhetően.
A rendkívül funkcionális YourTable Fresh az áruk bemutatásának kivételes sokoldalúságát ígéri. A praktikus bővítő és kihúzható elemek egyrészt bővítik a használható felületet, másrészt pedig lehetővé teszik a kialakítás villámgyors módosítását. Így az áruk garantáltan optimális helyükre találnak. Tökéletes gyümölcs- és zöldségbemutatáshoz, mint egy hétvégi piacon. Három az egyben – asztal, polc, és árubemutató lépcsőrendszer egyszerre. A YourTable Switch egy valódi átváltozóművész. Az átszerelés szerszámok nélkül, gyorsan elvégezhető, gazdag tartozékkínálatával számos termékcsoport számára nyújt multifunkciós bemutató rendszert. Emellett alacsony súlyának és görgőinek köszönhetően az üzlet bármely területén gyorsan elhelyezhető.